Sziasztok!
Szombatra terveztem hozni ezt a részt, de mivel a holnapi napom és a szombati is eléggé zsúfolt
meg az egész hétvégém, ezért úgy döntöttem, ma hozom!
Remélem szeretettel fogadjátok és olvassátok. :)
Alexandra G. Summer
Lambert kilencre jött értem és indultunk a Muffathalle-be. Kezdtem
feloldódni, ahogy beléptünk. Imádtam,
hogy elhozott ide, végre éreztem azt, hogy tini vagyok és szükségem van egy kis
kikapcsolódásra, bár egy mozi is megtette volna. Tíz perce lehettünk bent,
amikor Lambert elráncigált a pult felé. Rendelt két vodkát, majd egészségünkre,
minden tétovázás nélkül lehúztuk. Ez ment még körülbelül 2-3 alkalommal, mikor
már kellőképpen feloldódtam és táncolni indultam. Lambert jött utánam, majd a
parkett közepén álltunk meg. Átadtam magam a zenének és mozogtam a ritmusra.
Egyszer csak két kéz fonódik a derekamra. Hátra néztem és a kéz tulajdonosa
számomra egy ismeretlen srác volt.
-Hm, szia cica. Van gazdád?-vigyorgott rám.
Mivel nem tudok beszélni, így elég nehéz volt válaszolni és mivel a
némaságom nem mondott számára semmit egy eldugott rész felé kezdett el
ráncigálni. Ellenkezni nem igazán tudtam, hiszen erősebb volt nálam. A falnak
nyomott és vette volna le rólam a felsőmet, mikor hirtelen összeesett előttem.
Ijedten néztem körbe. Ekkor vettem észre magam előtt egy alakot, aki nem más
volt, mint az én kedves barátom. Hálásan a nyakába ugrottam köszönetképp. Lambert csak megfogta a kezem és kivitt a helyről.
-Sajnálom.-kezdett el szabadkozni, amit nem értettem.
-Mégis miért? Mit sajnálsz?-gépeltem.
-Ezt az egészet. Ha én nem hajtalak, hogy már pedig te jössz és
kikapcsolódsz velem, akkor nincs ez.-fogta meg homlokát.
Előre begépeltem a szövegem, beállítottam rajta az időzítőt, arcát két
kezem közé fogtam és a gépem egy perc múlva mondta, amit gondoltam.
-Lambert, ne merd azt mondani, hogy
sajnálod! Nem te tehetsz erről a helyzetről, így alakult és kész. Jól éreztem
magam? Igen. És ezt az estét nem fogom győzni megköszönni neked.
Megilletődött, ugyanis nem ezt a választ várta. Csak a szemébe kellett
néznem és tudtam, ő egy hatalmas nagy lebaszást várt azért, amit magára vett.
De örülök neki, hisz így legalább tudom, hogy mi az amit az évek alatt
vesztettem. Az utóbbi egy évemre visszagondolva egy olyan lány képe villan fel
előttem, aki a szobájából ki nem mozdult annyira maga alatt volt, mert nem
élhet rendes életet. Egy olyan lány, aki teljesen meggyötört, hisz még az apját
sem ismeri, nem tudja ez az úgynevezett „átok” dolog mennyire lehet valós
alapokon. Egy olyan lány, aki évek óta hallgatja, ahogyan szeretett nagyanyja
és az édesanyja állandóan marják egymást a háta mögött. Most döbbentem rá, hogy
ez a lány már nem én vagyok. Én voltam, de nem leszek! Az évek alatt annyi
mindent tűrtem, hogy fel sem tűnt az a tény, miszerint teljesen magamba
fordultam. De itt van Lambert és Dian , akik végre magamhoz térítettek. Ez az egész
bulis dolog is tetszik. Ahogy átgondoltam, átértékeltem a dolgokat arra
jutottam, hogy most vissza kell mennünk. Ha nem is oda ahonnan kijöttünk, de
egy másik helyre feltétlen.
-Min töröd a kis buksid Hercegnőm?-zökkentett ki álomvilágomból.
-Mi lenne, ha visszamennénk? Jól
éreztem magam.
-Lana, Lana. Ennyire ne szeresd meg a veszélyeket!-kacagott.- Mit
szólnál ahhoz, ha inkább egy nyugisabb helyre ülnénk be?
-Legyen.-pötyögtem
egyetértően.
Döntésképtelenek voltunk. Éhesek nem voltunk, ezért a gyorsétkezdék
kilőve. Kocsmába nem akartunk menni. Túl sok a hatalmas, kigyúrt állat. Utolsó
lehetőségként Diant hívtuk fel, így hajlani kettő órakor, aki nem az örömmel
teli hangján köszöntött minket, hanem inkább az a tipikus
„remélem nyomós okod van arra, hogy felkeltettél különben meghalsz” forma. Körülbelül öt
percbe telt míg elmagyaráztuk neki, hogy mi is a helyzet, mire közölte, menjünk
a közeli Starbucks-ba, hamarosan jön ő is.
Lassan a mi kis kényelmes tempónkba felsétáltunk a kávézóhoz. Mikor
beértünk megnéztük miből lehet választani és mondtam vagyis pontosabban
gépeltem a rendelésünk.
-Guten Tag. Bitten eine Raspberry
Blended Juice und ein Caffé Mocha.*
A rendelés leadása után elmentünk helyet foglalni. Tíz perc múlva meg
is hozták a rendelésünk. Finoman kortyolgattunk belőle és vártuk Dian érkezését, de hiába. Már egy órája ülünk itt és nem jön. Lambert magára vállalta
azt a feladatot, hogy felhívja. Persze a telefonra először Headset-et
csatlakoztatott, így én is hallottam.
-Dian, te mégis hol a francba vagy már?-szinte ordított a telefonba.
-Ööm, mennyi az idő?-kérdezte kómásan.
- 3 óra 15 perc. Hazug némber.-bökte neki oda, mire egyre jobban
felkapta a vizet a vonal túlsó végén, mi pedig nem tudtuk hova feküdjünk a
röhögéstől.
Mivel közben megszakította a vonalat
-amiből mi semmit nem észleltünk- tovább folytattuk a röhögést.
Jókedvünket Dian hirtelen érkezése szakította meg. Ránéztünk és megint
röhögésben törtünk ki.
-Elmondanátok, hogy mégis mi a jó francon röhögtök?-förmedt ránk.
-Nézz tükörbe dárga.-ütöttem
be, már amilyen könnyen sikerült.
Megfogta a táskám, kivette a tükrömet és egy hatalmas sikoly keretében
rohant ki a kávézóból. Alig jött le kedves barátnőm szinte azzal a
lendülettel távozott és nem láttuk aznap este. Belegondoltam, hogy mit kapunk
még ezért holnap, de nem érdekelt. Jól éreztem magam Lambert társaságában. Még egy
jó órát sétálunk, majd negyed öt körül haza érkeztem. Csendben osontam a házba,
majd onnan fel a szobámba. Nem szerettem volna felkelteni senkit sem. Mikor
sikerrel felértem, átöltöztem és álomra hajtottam a fejem.
Fordítás: * Kérünk egy Raspberry Blended Juice-t és egy Mocha kávét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése