2015. november 14., szombat

10.fejezet: Érzelmek és döntések

Sziasztok!

Tudom kis csúszással ismét ugyan, de itt a 10. rész is!
Gondolom mindenki hallott már a tegnapi párizsi terrortámadásról. Nos igen, nekem is van egy nézetem, egy véleményem ezzel kapcsolatban, aminek a hamarosan induló személyes blogomon
szánok is egy cikket. Kíváncsi vagyok a Ti nézeteitekre is, szóval aki bátor örömmel meghallgatom! :) #PrayforParis
De nem is locsognák tovább! Jó olvasást! :)


Alexandra G. Summer







Tíz óra körül járhat az idő, én pedig nem bírok elaludni. Forgolódok jobbra-balra, mászkálok fel-alá a szobában, de egyszerűen nem jön álom a szememre. A járkálást elég hamar meguntam, így befeküdtem az ágyba és bekapcsoltam a televíziót. Egymás után váltogattam a csatornákat, hiszen nem ment semmi érdekes, míg végül a Comedy Central-on ragadtam le, amin éppen a Family Guy című sorozatot adták. Gondoltam nem veszíthetek vele semmit, úgy is rég láttam. Éreztem a hatást, ugyanis kellőképpen kezdtem fáradni. Már félálomba voltam, mikor halk kopogásra lettem figyelmes, majd valaki belépett az ajtón.
-Alszol? –kérdezte a gépiesített hang.
-Már nem – vetettem oda hűvösen.
-Bocsi, akkor inkább megyek – és már fordult is kifelé.
-Várj! – szóltam utána, de ügyet sem vetve rá ment tovább az ajtó irányába.
Gyorsan felálltam és utána futottam egészen addig, ameddig el nem kaptam a csuklóját és magam felé nem tudtam fordítani.
-Mondtam, hogy várj. Ne menj el –ismételtem meg szavaim másképp.
Azzal a lendülettel húztam vissza, zártam kulcsra az ajtómat és ültettem le az ágyra. Fogalmam nem volt arról, hogy mit is mondhatnék neki, de ahogy ránéztem láttam, hogy ő sem tudja. Még ültünk pár percet néma csendben, de a levegő hirtelen fojtogató kezdett lenni, ezért nem vártam tovább megtettem én az első lépést.
-Figyelj, én csak annyit szeretnék, hogy.. – kezdtem bele monológomba, mire félbeszakított.
-Nem, te figyelj én rám. Sajnálom, hogy úgy neked estem, nem lett volna szabad. Nem kellett volna csak kizárólag téged okolnom mindenért és legfőképp nem elutasítani a segítségedet és téged. Mellettem vagy mindig, ha szükségem van rád és Dian is ugyanígy tenne. De most láthattad mi történik, ha megszólalok. Volt időm gondolkodni a mai délután folyamán és rájöttem, hogy ezt nem így kellett volna.  Megelőzhettük volna ezt az egészet, ha nem kezdünk el veszekedni vagy nekem kellene most Dian helyén lennem és neki itt lenni veled –öntötte ki azt, ami a lelkét nyomta.
Örültem ennek a hirtelen érzelemkitörésének, ugyanis ez egy jó jel volt. Nem hagyja magát a mélybe vetni, nem süllyed le.
-Ailana, ne beszélj már baromságot! Dian-nek sem kellene ott feküdnie, de sajnos így alakult és neked végképp nem. Én voltam az idióta, mert azt hittem jobb lesz ha utánad jövök és melletted leszek, de nem kellett volna. Úgy döntöttem Lana, hogy holnap reggel vissza megyek München-be – közöltem vele döntésem, mire teljesen lesápadt.
-Ugye ez csak egy rossz vicc és megleckéztetni akarsz? Nem mehetsz vissza, te vagy az egyetlen barátom és szükségem van rád! Nem mehetsz el, érted? –nézett rám, szeméből pedig apró könnycseppek kezdtek hullani.
-Így lesz a legjobb, hidd el –öleltem át.
-Nem mehetsz el, nem engedem – ölelt szorosabban.
Nem akarok neki több bánatot okozni, nem akarom, hogy vissza essen abba az állapotba, amibe eddig is volt. Kezd belőle kimászni és újra önmagára találni, rám már nincs szüksége. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de nem hátrálhatok vissza.
-Muszáj elengedned, de ha boldogabbá tesz akkor.. – ismét a szavamba vágott.
-Boldogabbá tenne, ha nem mennél el, de látom nem hárítasz, ezért csupán egy dolgot kérek tőled – tette ajánlatát.
-Mi lenne az? – néztem rá érdeklődően.
-Maradj még itt velem egy kis ideig, ameddig helyre nem jövök. Vagyis legalább ebben a hónapban, utána ha még mindig ragaszkodsz a távozáshoz elengedlek – alkudozott.
-Legyen, de cserébe én is kérek valamit – mondtam, mire csak rám nézett és várta, hogy befejezzem – ma éjjel itt maradsz velem.
Bólintott, majd hozzám bújt szorosan és azonnal elnyomta az álom. Még gondolkodtam egy darabig. Annyi minden volt a fejembe, amire választ szeretnék kapni, de egy biztos, mégpedig az, hogy Adabel-nek talán igaza van és többet érzek iránta, mint barátság. Igen, részemről ez egészen biztos, de részéről nem. Látom rajta, hogy úgy tekint rám, mint a testvérére és ezért nem enged el, hogy ne veszítsen el engem is. És ha ezt szeretné, hogy ne menjek el akkor nem fogok, egy ideig.
Napsugarak ezrei verődnek be reggel a szoba ablakán. Nagy nehezen kinyitottam szemeim, felültem az ágyon és az órára pillantottam, ami kilenc óra huszonhárom percet mutatott. A mellettem fekvő angyalra fordítottam tekintetem, aki még aludt. Olyan gyönyörű, olyan ártatlan.  Miután befejeztem csodálását, óvatosan felálltam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót egy papírt pillantottam meg. Kíváncsian hajoltam le érte és vettem fel, majd szétnyitottam és elolvastam mi áll benne.

„ El kellett mennem, jövök pár óra múlva.

U.i.: Tudom, hogy nálad aludt az éjjel. Vigyázz rá nagyon, ne engedd ki a házból!

                 Adabel”

Oké, ez eléggé fura volt. Miért ne engedjem ki a házból? Mi baj érhetné? Bizonytalanságok ellenére megfogadtam az írott tanácsot. Ezek után nem szívesen mentem ki a házból, de amint kiléptem a szoba ajtaján láttam, hogy a házat valami profi biztonsági rendszer védi, vagyis ha valaki bejönne azt hallanám.
Kiballagtam a konyhába és összedobtam egy finom reggelit magamnak és Ailana-nak. Igazából nem is túloztam el annyira, hiszen csak egy rántotta lett, de tudom, hogy ennek fog örülni, hiszen imádja. Miután elkészültem az étellel elindultam a szoba felé. Az ajtón belépve nem láttam őt sehol. A tálcát azonnal letéve kezdtem őrült keresésbe a szobában, de nem találtam semmi nyomor, ami arra utalna, hogy elrabolták. Aztán valaki bezárta a szoba ajtaját és én azzal a lendülettel fordultam hátra és készültem, hogy leütöm. Szerencsémre erőszakra nem volt szükség, ugyanis Lana állt mögöttem.
-Hol jártál? – öleltem szorosan magamhoz, szegény pedig nem értette mi folyik itt.
-Csak kimentem a fürdőszobába elintézni a reggeli teendőket. És te? Mi ez az ijedtség? – nézett rám.
-A konyhába mentem reggelit csinálni és gondoltam ágyba kapod a reggelit, de ahogy elnézlek időközben felébredtél – néztem rá.
-Aha, értem. Nos figyelj, ha szeretnéd a reggelit az ágyban elölteni akkor töltsük, úgy se vagyok még felöltözve – mosolygott rám az édes kis Minnie egres pizsamájában.
Lehet, hogy gyerekeknek való meg ilyesmi, de Lana a legcukibb lány, akit eddig Minnie Mouse cuccban láttam. Annyira elbambultam, hogy csak arra lettem figyelmes, mikor egy párna landolt az arcomba. Hirtelen visszarántott a jelenbe és azzal a lendülettel küldtem vissza a feladónak, aki mit sem sejtve lépésemről majdcsak leesett az ágyról.  Rohantam hozzá amilyen gyorsan bírtam azon a pár négyzetméteren, de amint odaértem valami meglepő látvány fogadott. Nem volt senki a padlón se. Elkezdtem körbe-körbe forogni, de nem láttam sehol, majd hirtelen egy kéz ért a bokámhoz és rántott le a földre. Annyira megijedtem, hogy kimaradt egy szívverésem is.


*Ailana*

Még egy óra elteltével is játszottam a sértődött kislányt. Nem voltam hajlandó kidugni a fejem a szobából, hiszen minek? Majd ha elment ez az idióta akkor beszélhetünk arról, hogy kifáradjak.
Óvatosan az ajtóhoz osontam, ugyanis szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy senki nincs az ajtóm környékén. Megéheztem és egy kis nutellás nasira fájt a fogam. Halkan nyitottam az ajtót, de amint a falak sűrűje közül kifordulhattam volna egy beszélgetés ütötte meg a fülem. Lambert és Adabel volt az.
- Ezzel is tisztába vagyok, de nem lehet ilyen. Ailana nem ilyen ember, nem a borús kedvű, érvagdosós, depis csaj szerepe vall rá, hanem a mindig életvidám, álmokkal teli. Hatalmas álmai vannak vagy voltak, nem tudom melyik illik a jelenlegi helyzetre.
- Például? Miket álmodott meg valaha?
- A lovaglás az élete. Mindig azt mondta, hogy lovardát szeretne egyszer nyitni és sikeres akar lenni táncoktatóként. Világhírű előadó szeretett volna lenni és azt, hogy a lovardáját is világszerte ismerjék és jöjjenek hozzá.
- Igaz nem olyan régen van itt, de ezt sosem osztotta meg velem. Mióta itt van olyan kis búvalbélelt, szomorú. Majdnem visszatért az általad emlegetett mosolygós lány, ugyanis eleinte még az volt itt is, de mikor meghallotta, hogy a nővérem eltűnt egy világ omlott össze benne. Kezdett talpra állni, legalábbis én ezt láttam rajta, de úgy látom a végső csapást Dian barátnője halála adta meg neki és még mélyebbre zuhant.
- Ezt mégis hogy érted?
- Nyugi, nem történt semmi. Csupán megviselte. Hirtelen kapott minden rossz hírt. Csak vedd végig Lambert: elküldenek távol a családodtól, barátaidtól egy ismeretlen közegbe, egy olyan emberhez, akit sose láttál azelőtt. Anyád minden nyom nélkül eltűnik és a barátnőd is meghal, mert egy végzetes átok ül rajtad. Képes lennél feldolgozni? – hallgattak egy kis ideig majd Adabel hozzá tette – Látod, Lambert, te is tudod a választ. Adj neki időt, legyél vele kedvesebb, figyelj rá jobban.
- Én mindent megteszek érte, nem hagyom magára, de eltaszít és ez a legrosszabb.
- Lambert, tedd fel magadnak a kérdést? Úgy szereted, mint egy barátot vagy mint egy szerelmet? – majd hirtelen csend lett és hallottam, ahogyan Adabel felém közelít.
Nem vett észre ez egészen biztos, de mégis mielőtt a környékemre ért volna visszaosontam a szobámba. Nem akartam elhinni azt, amit hallottam. Lambert szerelmes belém? Nem, ez hülyeség! Tudja, hogy nekem ő olyan, mint a nem létező bátyám. Így elhatároztam, hogy éjjel lemegyek hozzá és beszélek vele. Hamarosan lelépek és megkeresem apám, nem mehetek el úgy, hogy nem beszéltem meg vele a dolgokat.
Este lementem Lambert szobájába, bízva benne, hogy ott találom.  Halkan kopogtam ajtaján valami felelet félére várva, de senki nem adott bentről életjelet, így vettem a bátorságot és benyitottam. Halkan beléptem, majd megszólítottam az ágyban fekvő fiút.
-Alszol?
-Már nem – vágta hozzám hűvös szavait.
-Bocsi, akkor inkább megyek – fordultam az ajtó irányába.
-Várj! – szóét utánam, de nem figyeltem rá.
Nem telt el két perc a cselekvések között és egy erős kar szorította körbe a csuklóm és húzott vissza.
-Mondtam, hogy várj. Ne menj el – szólt hozzám normális hangon, majd leültünk.
Nem tudtam, hol kezdjem, teljesen tanácstalan voltam. Elakartam neki mondani, hogy én nem szeretem viszont és, hogy hamarosan elfogok menni, de ehelyett egészen más történt. Elkezdett bocsánatot kérni, mire én is elkezdtem szabadkozni, hogy én vagyok a hibás, ezzel eltérve a témától, ami miatt jöttem. Szó esett Dian-ről is. Igaz, nem így kellett volna történnie annak, ami történt, de már nem tehetünk ellene semmit sem. Aztán egy olyan kijelentést tett, amire végképp nem számítottam.

-Úgy döntöttem Lana, hogy holnap reggel vissza megyek München-be – mondta, amit nem akartam neki elhinni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése